Rútuljak meg, de régen írtam

Kicsit elcsúsztam az írogatással, olyannyira, hogy elérkeztünk az utolsó szeptemberi bejegyzéshez. Hát igen, már egy hónapja itt vagyok. Őszintén szólva egy hétnek érződik, ergó Einsteinből kiindulva nem érzem rosszul magam. A késés oka ez esetben nem az események hiánya, hanem a túlterheltség volt, vagy hogy nem voltam gépközelben, na majd mindjárt kifejtem.
Szóval a családlátogatás - ma ment el Ali családja, ami az anyjából, a nővéréből és az ő kislányából állt. Általában jól megvoltunk, napközben ugyanis leginkább én voltam velük otthon, a többiek (Ali és az öccse) dolgoznak, egy mérsékelten vallásos, konzervatív családmodellt kell elképzelni, ami abból is derült ki, hogy rutinos, már-már túlbuzgó házimunka folyt mindennap (meg aztán a fejkendő is erre utalt, meg az esténkénti kecskeáldozat) - az anyuka fogatlan, testes néni, a húg csinos, szigorú arcú nő, aki egyébként Németországban él a kislányával, aki pedig szépséges, virgonc, de kicsit izgága hatéves lurkó. Nyelvi átfedés sajnos nem volt, bár sok megbeszélnivalónk se.
Táplálék szempontjából bevált a teória, miszerint el leszek én is látva, olyannyira, hogy mint kiderült, sértés, sőt, bűn nem megenni mindent a tányérról. Így, bár tömtek rendesen, volt alkalmam autentikus török kaját enni, viszont pofátlanságnak éreztem belefotózni a tányérba, így az internetről szolgáltatok képeket a menüről. Első este sarmát ettünk, amit ismerhettek is, ugyancsak az otthoni görög kajáldákból, eredetileg viszont ez is török:

Aki nem ismerné, ez szőlőlevélbe tekert fűszerezett rizseshús, nekem nem a kedvencem, de azért nem rossz. Következő este csirke volt rizzsel, gondolom, ezt nem kell bemutatni, egy másik este viszon ezt ettük:

Ez az ún. içli köfte (ejtsd: icsli köfte), azaz fűszerezett darált hús tojásos tésztabundában, ami nem hangzik rosszul, csak kissé markánsabb volt a fűszerezés, mint amihez szoktam. Szombat este nem itthon kajáltam, de ma, miután elmentek, volt némi húsos bab és rizs a hűtőben, ami szintén helyi jellegű lehet, de megdézsmáltam és nem akkora szám. A félreértés elkerülése végett nem vagyok én egy finnyás gyerek, nem is mondom, hogy nem volt finom mind, csak valahogy a helyi fűszerezés nem jön be annyira, nem ugrottam a plafonig tőlük. 
A látogatás egy velejárója volt, hogy, mivel az édesanya asztmás a macskákra, vagy mi a franc, mind a négy négylábú az én szobámban volt esténként, ami jelentősen megszínesítette azokat. Ők viszont nagyon élvezték, előszeretettel vackolnak a szennyesembe és rágcsálják a felelőtlenül kinnhagyott ceruzákat és hát, gyakorlatilag mindent. Íme egy leíró kép a szobám aktuális állapotáról:

És sikerült lekapnom a kislányt is az egyik etetés alkalmával:

A tanulmányokat illetően minden a terv szerint halad, továbbra is élvezetesek az órák, itt részletesen beszámolni a tananyagról nem látom értelmét - összefoglalva: rajzon temperázunk, makettezésen hajtogatós technikázunk, enteriőrdizájnon előadás van, tervezésen konzultáció, infón pedig gyakorlat.

Hétvégén viszont megint voltam sokadmagammal Kilyoson, a tengerparton, ezúttal kint is aludtunk. Ezúttal is Can szervezte a dolgot, a török srác, amire azonban senki sem számított, hogy lettünk vagy 60-an, ami kicsit lelassított minket, ezért csak 5-6 felé értünk oda, amikor már nem sütött olyan szépen a nap, de így is klassz volt, vettünk húst és megsütöttük tűzön, meg ismerkedtünk, meg gitároztunk, meg berúgtunk, aminek köszönhetően aludni is sikerült, a hideg még nem lett volna zavaró, csak egy kicsit nedvesebb volt a kelleténél a miliő. Másnap sokkal szebben sütött a nap, ezért reggel kellemesebb volt fürödni.
Ma pedig voltam a rendőrségen, nem, nem a szokásos garázdaság és szeméremsértés, hanem csak a tartózkodási engedély végett, ahova nagyon mondták, hogy mindenképp vigyünk magunkkal egy törökül beszélő barátunkat is, mert nem beszélnek törökül - szépen meg is kértem Can-t, aki nagyon kedvesen el is jött, azonban ehhez képest beszéltek angolul és nem is tettek fel sok kérdést, de azért jó volt, hogy eljött velem, mert már volt itt korábban és tudta, hova kell menni, és egyedül idegfaszt kaptam volna, mire megtaláltam volna az épületet és az ajtót, ugyanis nem vitték túlzásba a feliratozást. Próbáltam is sietni rendesen, mivel a nagyobb távolságok esetén még rendszerint kések, nem szoktam még meg a dugók belekalkulálását a menetidőbe, ezért azonban most jó korán elindultam. Így is épp időre sikerült csak odaérnem a találkozóhelyre, ami már csak egy megállóra van a rendőrségtől, ezért amikor felhívtam szegényt, és arra a kérdésre, hogy merre van, és én merre menjek egy tizenhétszög alakú, csernobilian túlburjánzott BAH-csomópontra emlékeztető, felüljárós, aluljárós, busz-, villamos- és metróállomáson csúcsforgalomban azt a választ kaptam, hogy "ja, menj át a másik oldalra", erősen vissza kellett fognom az anyázást, mert hát mégiscsak ő tesz szívességet nekem. Viszont odaérve meglehetősen szerencsés is voltam, mert időben odaértem és 20 perc alatt meg is voltam, ami azért nagy szó, mert 4-én foglaltam időpontot, és csak 30-ára, este 7-re kaptam, 743-as sorszámmal, ami szó szerint sorszám, szóval van, aki csak decemberben kapja meg, ami csak akkor szívás, ha többször akar ki-be menni az országból. 3 napon belül ugyan vissza kell menni kifizetni az engedélyt, de azt már nem kell időre, ráadásul már tudom is, hogy hol van, úgyhogy a nehezén szerencsére túl vagyok.

Ja, egyesek nehezményezik a Vendégkönyvben, hogy nincs rólam kép, szóval tessék: