Túrák

Tegnap akartam írni, de hullafáradt voltam, később az is kiderül, miért.

Pénteken egy órám volt csak, utána csak itthon voltam, főztem és punnyadtam. Bár disznóhús nincs Törökországban, sőt, mint megtudtam, ha be akarna hozni valaki, a határon vagy reptéren elszednék, a csirke ellenben nagyon jó árban van, 500 Ft/kg-ért lehet hozzájutni combhoz a kisboltban, amivel lelkesen élek is. Azért van ez, mert a csirkét nem tekintik annyira húsnak, mint a marhát, kecskét, birkát. Ezzel együtt nem sok érdekes történt napközben, ami jópofa volt, hogy arra értem haza, hogy az egyik macs cétcincált egy darab krepp-papírt és valamilyen indíttatásból behozta a szobámba, majd kéjesen elterülve fogadott a ribanc:

Másnap reggel meg erre ébredtem:

De nem zavar, nagyon aranyosak. Íme, néhány kép arról, hogy szeretik a legjobban tölteni az időt a szobámban:

Mint már említettem, van mellettünk egy elég nagy erdő, szombaton azt fedeztem fel, egyrészt amiatt, mert szeretnék találni egy jó helyszínt, ahova járhatok futni, ugyanis edzési lehetőséget egyelőre még nem sikerült itt találnom, másfelől abból az indíttatásból, hogy találjak egy organikus modellt, amit a mai rajzórára kellett vinni, ez részben sikerült, ugyanis vittem egy szép tobozt, de a másik tárgy végül egy paprika lett, amit a piacon szereztem, igaz, hogy ingyen odaadták, amikor mondtam, hogy csak egy kell. Az erdő azért is jó, mert magaslaton terül el, aminek a tetejéről belátni az egész várost, ahogy azt a képek érzékeltetik.

Vasárnap részt vettem egy szervezett túrában, aminek a célja a Rumeli Fenerli volt, ami egy történelmi világítótorony a Boszporusz északi részén. Mivel kicsit korábban értem oda, volt időm kicsit körülnézni a Taksim tér környékén is, ami mondjuk Isztambul Váci utcája. Ahogy láthatjátok, van rendőr meg harckocsi rendesen, úgy kell elképzelni, hogy ők ott vannak 24/7, biztos, ami biztos. A hely, ahova mentünk, olyan, mint egy kis halászfalu, még Isztambul része, de egészen kívül esik mind helyszín, mind hangulat tekintetében. A parton egy erődítmény romjai találhatóak, amik valószínűleg a nagy Ottomán birodalom védműveinek egyike lehetett, további részletekért ajánlom a Wikipédiát. A tenger is szép volt, az ordenáré mennyiségű, mindenhol jelenlévő szemetet leszámítva - mint megtudtam, egy időben divat volt terroristakörökben bombát rejteni a városi szemetesekbe, így azzal oldották meg, hogy eltávolították őket, a szemetes eredeti funkciójának pótlására azonban megoldás nem született, így hát most lásd a végeredményt. A bejárás után egy helyi étteremben kajáltunk, ami a műfajhoz képest nagyon olcsó volt, és megfelelő is, a makréláról, amit ettem, fényképet elfelejtettem csinálni, de szerintem el tudtok képzelni egy tányér rántott snecit.
Hosszú nap volt, de este még bennmaradtunk Kadiköyben egy sör erejéig a tengerparton, fél tíz körül még láttuk is a tüntetőket, meg az ennek eredményeképp tyúklépésben haladó buszokat, ami aggasztott is, hogy hogy fogok hazajutni, azonban 11-kor, mikor mentünk vissza a megállóhoz, már nyomuk sem volt szerencsére. A vicc az, hogy szeptemberben ez volt a második söröm, mivel se pénzt nem szívesen költök sörre, se a lakás regulációi miatt nincs annyira alkalmam itthon szeszelni, úgyhogy a májam már teljesen össze van zavarodva.
Éjfélre értem haza, ezért írok hát csak ma.

Ma pedig megvolt a második hét első napja, a rajzóra klasszul telt, továbbra is nagyon szolgálatkész velem a tanári gárda.

Egy szolgálati közlemény: mint kiderült, minden nem-Törökországban vett mobilt a beutazást követő 10 napon belül be kell regisztrálni, különben letiltják az itt vett SIM-kártyákat, ugyanis amit nem itt vesz az ember, az nincs leadózva. A regisztráció (ha nem késtem volna le) 150 lírába kerül, úgyhogy egyszerűbb, ha veszek egy használt mobilt 20-ért. Így, amíg nem újítok be egy helyi telót, addig nem nagyon tudtok mobilon elérni, dehát minek is. Amúgy is holnap tervezem megvenni, úgyhogy kvázi tárgytalan a dolog.