Kettőharminc, a bionikus gépállat

Ma tovább ismerkedtem az órarendemmel, ami már kezd stabilizálódni, minden nap lesz egy órám, változó hosszúsággal, illetve néha kettő, de azok rövidek. A tanárok eddig mind nagyon jó fejek, annak ellenére, hogy külföldi diák rajtam kívül eddig nem volt az órákon, legalábbis amiket én felvettem, mindegyik hajlandó a kedvemért vagy törökül beszélni és fordítani angolra, vagy fordítva. Eddig van egy képzőművészeti, egy makettezős, egy belsőépítészeti és egy épülettervezési órám, elvileg még lesz egy illusztráció- és egy számítógépes órám is, meg persze egy török nyelvkurzus.
Az az érdekes a suliban, hogy tele van kutyákkal, ami első látásra furcsa és olyan mintha kóbor kutyák lennének, de be vannak oltva, szelídek és meg vannak bélyegezve, vagy csipeszezve vagy mi az isten a fülükön, és azért vannak, hogy az igazi kóbor kutyák ne jöjjenek be a campus területére, ugyanis a helyi erdőtől nem választja el semmi. Jópofák, többnyire csak heverésznek és alszanak, simogatni sem nagyon szabad őket elvileg, de amúgy se túl dörgölőzők.
A macskák többnyire aranyosak, sokat szoktam játszani velük megy bügyürgetni őket, amit változóan fogadnak, viszont a múltkor az egyik kis szarházi ezt művelte a telefontöltőmmel:

Nem tudom, milyen indíttatásból tette, csak arra tudok gondolni, hogy ez az ártány igazából élő szövet fémvázon, és azért nyammogta el a kábelt, mert ő is árammal működik - mostantól ezért csak Kettőharmincnak hívom. Persze az is lehet, hogy csak játszott vele a szentem. Szerencséjére 5 líráért pótolható volt az árucikk.

Ma először voltam egyedül a városban, mint a nagyok, be kellett mennem tanszereket venni. Az a jó még az itteni buszozásban, hogy ha az embernek netán nincs elég della a buszkártyáján (amire elektronikusan lehet feltölteni), akkor, ha ad valakinek 2 lírát, akkor ugyanúgy tud utazni, mert egyébként a buszvezető nem tud és nem is akar kezdeni semmit a pénzzel. Ezt ugyan én még nem próbáltam ki, de állítólag működik.
Már kábé mióta itt vagyok, keresek rendes, utcanévig terjedő részletességű Isztambul térképet, de mindig csak olyat találtam, ami csak a történelmi fővárost részletezi, aztán a többit csak jelképesen, aztán kiderült, hogy nem is forgalmaznak egyáltalán részletes térképet a külvárosi részekről, gondolom, mert úgyis mindenki ismeri, aki ott lakik, a többieknek meg ott a Google Earth, vagy a GPS, vagy bármi. Ezért nekem is improvizálnom kellett Googlemaps alapján, de meglepően jól elboldogultam vele:

Egyébként ez Kadiköy, ami az ázsiai oldal központi része, itt van minden, ami élet és nyüzsög, árusok, éttermek, üzletek, bankok, és nagy csomópont is, mert a part mentén van, ahol az európából érkező kompok is parkolnak, így átlátni a túloldalra is, elég klasszul. Mivel az (relatíve) ebédidő a városban ért, egy kisutcás étteremben kajáltam, ezt:

Ez az ún. ekmek (jelentése: kenyér) tavuk (jelentése: csirke) döner (jelentése: forgó, de azért hívjuk csak dönernek), amihez kerek 3 líráért lehet hozzájutni, a mellette látható üvegcse pedig a híres ayrant tartalmazza, ezt a klasszikus török enyhén sós, de nagyon kellemes joghurtfélét, ami +1 lírába fáj. Hangsúlyozom, mindezek az árak a forgalmas helyeken igazak, tény, hogy nem Michelin-csillagos a hely, de a kajára nem volt panasz, szóval ennél a külvárosban már csak olcsóbb a táp. IGEN, nagyon vigyázok, hogy milyen helyen eszem, ne kapjak hastífuszt és ne erőszakoljanak meg a pincérek se, köszönöm, NEM kérek aggódó e-maileket, vegye magára, akinek inge.

A környék, ahol lakunk, ahogy már említettem, kellemes, mostanában kicsit jobban fel is fedeztem - külön előny, hogy hétfőnként kispiac van az egyik utcában egy köpésre tőlünk, ahol friss és a boltinál is olcsóbb gyümölcsöt-zöldséget lehet kapni, meg egyéb vicik-vacakokat, például ott vettem edényt, pólót, csak alkudni felejtek el mindig, utána meg már kicsit ciki lenne visszakérni a pénzt, hogy á, inkább add ide mégis olcsóbbért, légyszi-légyszi. Mindegy, így se drága mulatság.
Valamit félek, hogy nagyon-nagyon rá fogok szokni a baklavára, ami nem nagyon drága, de nem is olyan nevetségesen olcsó, hogy mindennap tonnaszámra lehessen burkolni, meg aztán a diabétesz se akkora buli. A baklavát nem fényképeztem le, úgyis tudjátok hogy néz ki, ugyanúgy, mint otthon a gyrososnál, amin egyébként a törökök fel vannak háborodva, ugyanis a jelek szerint minden ami jó, a joghurt, a döner, a baklava, de lassan már a langyosvíz is török eredetű. Na nem mintha vitatnám a nemzeti értékek eltulajdonítását, nekem is biztos baszná a csőrömet, ha mondjuk az USA-ban autentikus szlovák csemegeként árulnák a Gong-bao csirkét, ami minden kétséget kizáróan klasszikus magyar fogás, hiszen kölyökkorom óta azt eszem a Moszkván, hahaha.